Szójegyzék

Szójegyzék

Sugárzási szögA sugárzási szög megmutatja, hogy a fényforrásból kilépő fénycsóva szélei (ahol a fény intenzitása 50%-ot csökken) mekkora szöget zárnak be egymással.
KandelaA fényerősség SI mértékegysége, jelölése cd. Megmutatja a monokromatikus, pontszerű fényforrás által kibocsájtott – az emberi látás számára észlelhető- fényerő nagyságát.
SzínhőmérsékletA színhőmérséklet a „színérzet” jelölésére szolgáló paraméter. Tudományosan egy ideális feketesugárzó által létrehozott képből határozzák meg; azon tény alapján, hogy az izzószál hőmérséklete és az ebből keletkező fény között összefüggés van. A világítástechnikában a „fehér” fényt kibocsájtó fényforrások „árnyalatának” mérésére használatos, mértékegysége a Kelvin (K). A fehér szín, mint egy összetett szín az egyes komponensekből többet, másokból kevesebbet tartalmazhat. Például az alacsony hőmérsékleten izzó izzószál által kibocsájtott fény inkább vöröses túlsúlyú (alacsony színhőmérséklet), míg például egy „hidegfehér” fénycső kék komponensei vannak túlsúlyban, a fény hideg (magas színhőmérséklet).
LEDFénykibocsátó dióda (LED). Fénykibocsájtó félvezető eszköz, ahol a félvezető lapka villamos gerjesztés hatására fényt bocsájt ki.
Színvisszaadási tényező A színvisszaadási tényező (CRI), megmutatja, hogy egy megvilágított tárgy színe hogyan változik ahhoz képest, hogy egy ideális, referencia sugárzóval; illetve egy vizsgált fényforrással világítjuk meg. A magasabb (százalékos) érték helyesebb, jobb színvisszaadást jelent.
LED meghajtóÖnálló áramköri egység, melynek kimenete illeszkedik a LED chip(ek)hez, bemenete pedig a hálózati szabványokhoz.
KelvinJele K, a hőmérséklet SI mértékegysége. A nulla Kelvin az abszolút nulla fok, ahol a molekulák nem végeznek hőmozgást.
WattA teljesítmény mérésére szolgáló SI származtatott mértékegység, jele a W. 1 Watt az a teljesítmény, melyet 1 Joule munka 1 másodperc alatt hoz létre.
LumenA lumen (jele: lm) a fényáram SI származtatott mértékegysége, a látható tartományban kibocsájtott „fénymennyiség összege”.
Meleg fehérA meleg fehér fény hőmérséklete kb.2700K (Pl. izzólámpa)
Hideg fehérA hideg fehér fény hőmérséklete kb. 4100K – 4200K (napfelkelte, naplemente)
NapfényA napfény színhőmérséklete, napos időben, árnyékban 5000K – 6500K
FényhasznosításA fényhasznosítás a fényforrás által kibocsájtott fényáram és a fényforrás által felvett villamos (vagy egyéb) teljesítmény hányadosa. A magasabb érték jobb fényhasznosítást, jobb hatásfokot jelent.
Csatlakozás (foglalat, fejelés)A fényforrások villamos kapcsolata a lámpatestekkel valamilyen szabványosított csatlakozón keresztül valósul meg. Többnyire egy betűből és számból álló kombinációval jelölik a foglalat/csatlakozó típusokat.